Útján e világnak
Sörre mért ne vágyjak?
Mért ne törjek néha
Víg órák felé?
Rövid éltem sorján
A fűszer jóformán
Nem egyéb, mint
Bor és árpalé.

Ha a pincét bújva,
Hordóhoz simulva,
Áztathatnám torkom,
Az nagy Bacchusért;
A mámoros percet
Nem adnám sem herceg,
Sem királyi
Fényes trónusért...

Ha a rét kizöldül,
Forrás kél a földbül,
S árpakalász sarja
Duzzad a mezőn.
Ha komlón látok
Illatos virágot,
Elönti a
Szívem az öröm.

A jó király pedig,
Ki bort ivott mindig,
Malátából mégis
Sört készíttetett,
Örökké dicsérem
(Ott) Fenn a magas égben,
Ahol nektárt
Bőven rejtenek.

Ha lesújt a bánat
És a sors megtámad,
S noha Ámor biztat
(De) Senki nem szeret;
Akkor a csapszékben,
Telt pohárral kézben,
Nem gyötri már
Semmi szívemet.

Így hát hű testvérek
Csendüljön az ének!
Ragadjatok kézbe
Teli poharat!
Éljünk a gyönyörnek,
Míg a percek jőnek,
És egünkről
Leáldoz a nap.

Bort a rossz időkben
Nélkülözhetsz könnyen,
Hogyha nincs szűkében
A komló leve.
//: Tűrj! Ez a tanácsom,
Adósság ne bántson.
S még a gúnyba is
Törődj bele.://