Adjad ide még ez egyszer
Kezembe a telt kupát!
Majd elégülten távozom el
A másvilágra, mint vén diák.
Sok évnek súlya nyomja vállam,
Az átkozott kór megviselt;
Valami súgja, hogy ma nálam
A számadási könyv betelt.

Bort gyöngyöző bort ónkupámba,
S hadd szóljon egy régi dal,
Jöjj édes asszony karjaimba,
Egy percre hadd legyek fiatal.
Váljék kedvem most mámorosra,
Amíg öreg szívem dobog
Addig csak egymást váltogassa
A bor, a dal, s a dalra csók.

Ó, hát jertek búcsúzóra
Dal, bor s édes szerelem!
Ettől elmúlik szívem búja
És víggá válok hirtelen.
Rázzátok meg e vénhedt csontot,
Mert néki ez, tudom jólesik;
Tűz hevíti a vén bolondot,
Mint izzó acélt, ha verdesik.

Meg ne rogyj még gyönge térdem,
Ne zsibbadj el két vén karom!
Amíg a túlpartot elérem,
Hadd lennék úr a csolnakon.
Míg elhagynám Bacchust meg Ámort
És köszöntném Kháron-apát;
Hadd éljek át egy bűvös mámort,
Még egy utolsó éjszakát!

Mámoros, vad és parázna Tűzzel teli éj legyen,
Hogy ne dideregjek ázva-fázva
Ott a legutolsó perceken!
És utamra csak ez kísérjen,
Más emlék; nem érdemes!
Bor, dal, asszony éljen! éljen!
Igyál öreg, dalolj s szeress!

Ne törd össze gyönge szívem,
Ragadd meg a két kezem,
És ha másra vetnéd szemed,
Hű marad hozzám szeszem!
Mosolyogj majd csengő pohár,
S csókot ád a teli korsóm,
És ha majd a bú elvinne,
E dal kövesse koporsóm!